Anekdota ("Da biebere")


Bezerics Csabánál járok Szentgyörgyváron. A hagyománytiszteletetet és a vendégszeretetet azonnal érzékelem a kedves fogadtatásban. "Csaba hamarosan érkezik, addig körbevezetem Önöket"- mondja egy úr, aki a 40 fokos hőségben épp egy hordóval foglalatoskodik. Megtisztelve udvariasan felveszi az ingét, holott biztosítom afelől, hogy erre semmi szükség, hiszen Ő van otthon, én csak betolakodtam ebbe a forró nyári, perzselő idillbe, a kétezer éves történelmi múltra visszatekintő beszédes termőhelyre.

 

Da Bibere- adj innom! Az első században egy kelta sírban található e mondat, mint a hely első írásos emléke, s melyet egy kancsóra jegyeztek föl. A felkiáltás lehetne akár a nyitánya is kedves beszélgetésünknek, de az oldott hangulatú hosszúra nyúlt törióra alatt is bátran nekiszegezhetnék egy ilyen kérést a borász Csabának, aki közben átveszi a tárlatvezetést a hordóval foglalatoskodó úrtól. Hamarosan megtudom, hogy szeretem az olaszrizlinget.

 

Be kell valljam, az olaszrizling eddig inkább csak fröccsbor volt a szememben, ami miatt kicsit szégyenkeztem is, de béna mentségemre tokaj-hegyaljaiként, a kapcsolatunk elmélyítésére talán most érett meg az idő.

 

A tulajdonos-borász úr hosszú mesélésbe kezd a terroir-ról, a család történetéről, tanáráról, ahogy Ő nevezi Bakonyi Karcsi bácsiról, kinek szőlőmagvas gondolatai beivódtak a pince vaskos falaiba. Úgy érzem szinte én is újra az iskolapadban ülök, hallgatva letisztult tanításait a szőlő és a termőhely tiszteletéről.

 

A biodinamikus gazdálkodás itt alapvető szemlélet, ami áthatja az egész bortermelési folyamat menetét. Ugyanakkor az az érzésem, hogy nem csak egy szabályrendszer pontról pontra történő betartása jelenti számára e nézet lényegét, hanem az a szemlélet elsajátítása, ami tiszteli az éltető napsugarat, az eső felszabadító enyhítését a forró szőlőszemeken, a szerencsés földrajzi lokációt, a sokat megélt termőföldet, és azokat a természet ereje által befolyásolt folyamatokat, melynek ritmusába a borász alázattal beilleszkedik.

 

" a földet nem örököltem elődeimtől...Az utódaimtól kaptam ajándékba! "- mondja Csaba, miközben büszkén mesél gyermekei érdemeiről is. A kézzel készített szerszámokkal, fából faragott régiségekkel bőven megrakott falak látványában elmélyülve úgy érzem, a klíma kapcsolója totálisan kilóg érzékelésem sorából, de kijózanító látványa segít kizökkenteni az elmúlt idők vaskos anekdotáiból, és ráébreszt arra, hogy sajnos a modern korban élek és el kell indulnom túrám következő állomására. Csaba nem enged el üres kézzel, kapok egy útravaló Anekdotát is, mely egy 2015-ös Olaszrizling. Megmosolyogjuk együtt a bor találó fantázianevét, majd olvasni kezdem a spirálisan írt szövegezést, melyben összefoglalva mindazt megtalálom, ami a sejtszintű benyomásom is a mesés környezetről. A szőlőt kézzel szüretelik, és a teljes család részt vesz az egész folyamatban a telepítéstől kezdve a palackozáson át, egészen az értékesítésig. A Bakony és a Balaton óvó ölelésében megszülető Bezerics borok ízében egyszerre ötvöződik a generációk tapasztalata és a fiatal utódok üde lendülete, mely utóbbit - a magát "jó szolga"-ként aposztrofáló neves borász - méltó módon elismer. Sőt, teljes teret enged Dani fia újszerű, modern szemléletének, felismerve azt, hogy a friss vér, és a modern kor adta lehetőségek milyen módon teszik még sikeresebbé a borászatot. A Balaton-felvidék agyagos, löszös, vulkánikus talajszerkezete azonban csak egy jó alap ennek a fajtának. Kifinomultan ízléses és komoly bor csak akkor lesz az olaszrizlingből, ha született egyszerűségét tisztelve és épp ezt kihasználva nem megy el a nyikhaj "jó lesz majd fröccsnek" könnyedség irányába, hanem florális karakterét, savait megmutatva a "kevesebb több"-re épít. Látszik ez neutrális napsárga színén, melyet visszafogott illata tesz még izgalmasabbá. A szín és illat kedvcsinálója után az első kortyban minden a méltó helyére kerül. Kezdeti lelkesedésem nem fogyott máris el az illatban és a színben, hanem akár a bor, teljesen odaadóan kitárulkozik a folytatásban. Szinte ropog, olyan friss. A savak pajkosak, de nem játszanak rá. Épp annyira vannak jelen, hogy frissen, zöldalmásan-szőlősen végigasszisztálják a történelemórát, melyet felidézek pincelátogatásom emlékképeiben. Hagyom picit nyílni, amit kecsesen meg is hálál mandulás utóérzettel, finoman sós enyhítéssel. A kesernye szép és illendően visszavonulót fúj, mielőtt túltengene.

 

Tetszik.

 

Lehet, hogy ezt hívják változó ízlésnek, de azt hiszem kezd megkedvelni engem ez a fajta. Az üvegét úgy döntöttem, hogy megtartom majd, hisz cserfes palackja mindig emlékeztetni fog egy olyan emberre, akinek igaz és tanulságos történetei talán egyszer majd annyira ismerősek lesznek, mint a borai.