Zöld


Ma azon gondolkoztam, hogy vajon az összes létező alkoholos ital közül miért pont a bor az, amit a legszívesebben iszom?

 

A válasz persze lehetne kézenfekvő, hogy azért, mert finom az íze és egy nehéz nap után kellemesen ellazít. De igazából egyáltalán nem volt nehéz napom és eléggé lazult is vagyok. Meg amúgyis fehérjeturmixot kellene innom, ami nagyjából egy hete vár arra, hogy végre kinyissam.

 

A teraszon legalább 32 fok van, a lakásban a duplája, így ücsörgök még egy kicsit a felvetésemen, mielőtt bemegyek valamelyikükért a hűtőig.

 

Gondolataim a borkérdés körül forognak és egyből a válasszal kezdem a történetet.

 

A borász személye.

 

Miatta van az, hogy ma (is) a bor győz, ezek közül is a Bujdosó Zöld-je, gyöngyözve, hidegen, nekem.

 

Miután élőben láttam azt, ahogy a kis fűzöld szalagját egy kedves hölgy kézzel illeszti rá az üvegre, munkáját tisztelve olyan óvatossággal és megszeppenve vetkőztettem le kis barátomat, mintha először lenne dolgom egy gyöngyözővel.

 

Ezen kicsit el is gondolkozom, miközben szépre simítgatom a kibontott zöld szalagját. Régebben is ittam már nagyon emlékezetes Bujdosó bort, de ez most olyan értelemben mégiscsak első alkalom, hogy azóta már volt lehetőségem személyesen is megismerkedni a család egy részével.

 

Egy találkozás előtt mindig készülök. Nem életrajzi adatokkal, meg poénokkal, hanem lelkileg, azon benyomásaim alapján, amik benne sincsenek a neten fellelhető írásokban, mégis úgy érzem van valamilyen érzelmem már a vizualitás előtt.

 

Most is így vagyok ezzel, az olvasottak alapján családias, kedves fogadtatásra számítok, de ezen még tupíroz egyet Józsi, akinek személyiségét egyszerűen nem tudom leírni. Belépve a pincészet ajtaján Ő fogad, viccesen fegyelmezve, hogy hová üljek. Ahogy látom másokkal való törődését és a felmerült kérdéseim lelkes megválaszolni akarását, arra gondolok, hogy nemhogy a birtok, hanem a világ rendje felett is neki kellene őrködnie.

 

Aztán megjelenik Bujdosó Ferenc, aki azonnal Feri, közvetlen, kedves, igazi és természetes.

 

A gyöngyöző zöldje is pont ilyen. Meghat a szalag, a törődés, az egyediség. A szép design, az üveg, ahogy finoman megjelenik a vitorlázásra utaló szimbólum, ami a dugót is díszíti. Minden részletre figyeltek.

 

Bor és vitorla.

 

Tetszik a harmónia, eléri, hogy gondolatban most a nyílt vizen legyek, szabadon, örök fiatalon, élvezve a zöld gyöngyöző habjait.

 

Kitöltöm. Felébreszt a pezsgős érzet, a buborékok hangja, a virágos jegyek. Illatra jázmin vagy talán végzetfa, ami elsőként megjelenik a térben, a poharam öbléből kiáradva. Jól esik, ahogy az apró gyöngyök viháncolnak a számban, kellemesen hűtve a kortyot. A savak nekem inkább az ébredő tavaszt idézik nem is a nyarat, erre hajaz a kirobbanó, csalánosan zöld hatás, amit annyira imádok a savignon blanc-ban. Ezt már csak a sárgamuskotály és az irsai buja házassága tetézheti, amit meg is tesz ízben, illatban egyaránt élénk, szőlős aromatikával. Hosszú és telt citrusosság marad a kortyok után, szép savakkal japánbirses fanyarsággal, elegánsan, frissítően.

 

Mivel folyadékbevitelem elmaradt a ma divatostól, az első két pohárka rendkívül gyorsan itatta magát, de a visszafogott alkohol megnyugtatóan azonnal a tudtomra adta, hogy ez nem a szokásos pezsgőhatás, bátran oldódhatok még benne, amíg a készlet tart.

 

Kicsit aggaszt, hogy ha elteszem holnapra a gyöngyök megmaradnak-e. Nem kozkáztathatok, ezért megbeszélem magammal, hogy ma a végére járok.

 

A gondolatok a helyükre kerülnek.

 

Ez a Bujdosó Zöld Secco ízlett volna a találkozás élménye nélkül is. De azáltal, hogy kaptam egy kedves képet a borászról, láttam Őt egy dolgos hétköznapján, hallhattam a miértet, amiért aznap is felkelt és tette a dolgát a maga természetességében, ez alátámasztotta bennem mindazt a pluszt, amit ez a gyöngyöző ma adott.

 

Kedvem támadt a kékszalagoshoz is...