Nekem Balaton

Varga Andrással, a Lídia Borház tulajdonosával a Borjour BalatonBor kóstolóján találkoztam először. Mikor odaléptem, épp egy mókás sztoriban volt lelkes hallgatóságával, úgyhogy csöndben ácsorogtam a pultnál. Mindössze egy-két pillanat telt el, de biztos nem látszottam nagyon türelmesnek, mert a szomszéd borász borából hirtelen töltött nekem egy pohárral, ahol épp nem volt senki.

“Kóstolgasd addig ezt is, mindjárt beszélgetünk”- mondta kedves, nyugtázó mosollyal, látva szófogadó magaviseletemet. Baromira szimpatikus antré volt. Egyrészt mert a “szomszéd” borából is megkínált, másrészt meg néha szeretem, ha közlik előre a forgatókönyvet. Maradjak a helyemen és igyak, mindjárt foglalkozik velem. Oké. Valahogy megnyugtatott most ez a “megmondommilesz” dolog. Pár perc múlva már a Lídia Borház olaszrizlingjét ízlelgettem, ami hengerlő személyével párosulva már fel is keltette kíváncsiságomat egy zánkai kiruccanáshoz. Számot cseréltünk.

 

Néha olyan apróságok is jól tudnak esni...most épp arra gondolok, hogy pl. amikor valaki elkéri a számod, majd később felhívod és a neveden szólít, akkor tudod, hogy nem csak udvariasságból kérte el. Az a példa jutott eszembe, amikor vendégségben mindenkinek hirtelen szüksége van a háziasszony sütireceptjére, de már akkor tudjuk, hogy soha nem készíti el senki. Így erre gondolva, amikor telefonáltam Andrásnak a zánkai látogatásom miatt, már a kicsengő hang alatt magamban fogalmaztam, hogy mi alapján próbálom majd Neki beazonosítani magam. “ tudod, az a szőkés hajú lány vagyok, az a fehér ruhás a Borjour-ról...a colos termetű türelmetlen.”

Meglepő módon viszont tudta a nevem, és miután közöltem, hogy kb. 10 percre vagyok Zánkától, hallhatóan őszinte lelkesedéssel biztosított afelől, hogy a borok hidegek, az időzítés pazar, és van közel másfél óránk a tételekre. Ez nagyon tetszett, képzeletbeli pontozófüzetembe azonnal adtam is egy pirospontot. ( vagy mesenyomdával egy mézeskalácsházat :) A 70-es évek szülöttei talán tudják mit jelent ez a minősítés az iskolai üzenőben)

 

A beszélgetésünk szinte ott folytatódott, ahol egy-két hete abbahagytuk. Párszáz emberrel biztosan beszélgetett aznap, de mégis minden részletre emlékezett.

Kendőzetlen őszintesége, ahogy a borászat mindennapjairól vagy az életútjától mesélt, totál feleslegessé tette számomra azokat a viselkedésbeli udvarias asszesszoárokat, amelyeket ilyenkor illik- nem illik tenni, vagy mondani. A kiló ragacsos szajfény, amit előzőleg magamra kentem viccesen feleslegesnek tűnt abban a miliőben. Nem beszélve arról, milyen lehetetlen küldetés lesz majd lemosni a pohár széléről...uh...utólag is bocsi...

“ Ha valami nem ízlik, szólj nyugodtan, végül is csak egy tesitanár vagyok, nem borász! - mondta szerényen, de ha tudtam volna sem akartam volna belekötni a tételekbe, mert pont azt adta vissza minden, amilyen Ő és a személyisége. Minden fajtában volt valami csibészes pimaszság, fiatalos, csélcsap pajkosság, amitől az egész megjegyezhető és kedves. Minden bor köré épül valami vicces történet, mint például a “Kedves csúnya lány” elnevezésű, Juhfarkból készült borocska sztorija. Ha belegondolok a név zseniális, mert vagy volt már minden fiú életében egy ilyen eset, vagy lányként csak reménykedem, hogy nem én vagyok az a kedves csúnya lány :) Első randira nem biztos - ha fiú lennék ezt vinném a lánynak - de poénnak szuper. Az viszont tuti, hogy az ember nem marad rezzenéstelen egy ilyen név hallatán, főleg, ha névadója, András ezt még fel is tupírozza az eredeti történettel. A “Nekem Balaton” is nagyon tetszik. Ez egy olasz-pinot gris duett, ami szépen adja a terület mélységeit, de ebben is ott van az a kedves, “ugye nem rossz ez egy tesitanártól?” vonulat.

A szürkebarát enyhén mézes, gyógyfüves karakterisztikája, finom savai az olaszrizlinget eleinte uralja kicsit, de ha Neki ez a Balaton, akkor most nekem is az. Aranyos a “nekem” jelző, mert a személyesség, valakinek a saját története, ízlése mindig is vonzóbb lesz, mint egy objektív szemlélet.

Ha az lenne a feladatom, hogy bort ajánljak mondjuk egy 20 éves osztálytalálkozóra, akkor ezekkel a tételekkel nem tudnék hibázni. Egy önfeledt, egymás történeteire éhes, nosztalgiázó társaság könnyed sztorizgatásaihoz, ezt a palackba zárt tömény jókedvet tudnám leginkább elképzelni. Stílusra szerintem ajánlásomat azok értékelnék a legjobban, akiknek már fontos a jó minőség, de nem akarnak mindenáron óriásit gondolkodni a borok felett, hanem örömből és lendületből szeretnének egy tiszta frissítőt. Ami azért kellően komoly is ahhoz, hogy később is emlékezzünk rá. A kóstoló után haza is hoztam a kinyitott palackokat, mert ott a tisztaság miatt alapszabály, hogy ami egyszer kinyílt, annak el is kell fogynia, nem kockáztatják a borok élvezeti értékeit. Ezt én is komolyan vettem és azonnal segítséget hívtam. Azért jó, hogy a barátokra mindig lehet számítani, ha ekkora “feladat” van, nem igaz? Így az elmúlt napokban elég nagy volt lakásomban az átjáróház, köszönhetően a teraszos jó időnek és Lídia Dédnagymama borainak, ami különleges hívószó volt a szomjas baráti körömben.

Szerencsére a Nekem Balatonból sikerült kimentenem néhány kortyot, így egy kerti széken kuporodva épp ezekben a percekben, túl a zajos barátokon el is merülök benne.

Enyhe ásványos sósság, barackos tónusok, almás frissesség, passion fruit ízvilág. A fanyar íz az édeskéssel együttesen jellemzi a kortyokat.

Illatban almás inkább, ami a frissességért végig felel, de az utózönge szerencsére kicsit marad és picit ásványosra is fordul közben. Tetszik benne a koncentrált gyümölcsösség. A BalatonBor is hasonló élményt nyújtott, és bár a szürkebarát miatt ez kicsit más, hatásilag ugyanígy visszafiatalodtam fogyasztása közben. Valahol a kesernyés vég is megvan. Szuper.

Ahhoz képest, hogy valamiért egyből a Kis Vörössel indítottuk a borestet, ez az olasz - szürke barátság remekül lekerekítette a bulit, szép fináléja a mai könnyed napnak.

 

Klassz volt az egész hét. Sok szép helyen jártam, sok érdekes élettörténetet hallottam. Mindegyik nagyon megfogott, mert kiskorom óta nagyon szeretem hallgatni az embereket. Szeretek ezekre visszagondolni, magamban később tovább elmélkedni. Viszont amikor felidézem az elmúlt napokat és az Andráshoz érek, hirtelen mindig a jelenbe csöppenek. Nem ismerem még annyira, de Tőle talán ezt lehet a legjobban megtanulni. Ott van életnagyságban amikor kérdez, ott van, amikor erre válaszolsz. Úgy érzed magad, mint egy fontos történés a borászat életében, csupán azáltal, hogy most ott vagy. Mintha nem is lett volna pár perccel ezelőtt, és nincs olyan, hogy azután.

 

Estém 3 szóval:

Nekem Ma Lídia.