Nyári Pince - Emese Álma


Mindig olyan megható, amikor valakinek megismerhetem az álmát. Azt, amire titkon, régóta vágyott. Egy elmesélésből érzem azt az utat, ahogy küzdött érte. Hallom a kis apró kudarcok csüggedt sóhaját, a kitartó vágyakozás szűnni nem akaró izgalmát, a test és lélek feszült koncentráltságát a cél előtt. Azt az alázatot, amivel az ember nap mint nap felkel, mert megvan a Miért.

 

Szeretem hallgatni az embereket. A legjobban nem is a sztorik érdekelnek. Nem a viszontagságos életutak. Őszinte figyelmem legmegérintőbb jutalma az, amikor valaki elmeséli élete álmát. Imádom figyelni ilyenkor a csillogó szemeket, amik képesek másodpercek alatt gyermekivé fiatalodni.

 

Van úgy azonban, hogy nem látom a mesélőt. Hallok egy történetet, és ezáltal ismerem meg mögötte az embert. Talán soha nem hallottam Róla vagy láttam azelőtt. Az életéből mégis láttatni enged egy szeletet az álmain keresztül, hisz ebben az álomban, a vágyott célban koncentrálódik egy akár éveket felölelő életszakasz esszenciája. Pont ez az, ami a legmegfogóbb számomra.

 

Így voltam ezzel akkor is, amikor a kezembe vettem Emese Álmát. Egy palack bor. Gyönyörű, cirádás betűkkel a címke hátoldalán a hozzá kapcsolódó történet. Még nem olvasom, mert belemélyedek a címer szépségébe és az elnevezés miértjébe. A címke olyan nemes és beszédes, hogy eléri, évszázadokkal repüljek vissza az időben. NYÖ. Nyári Ödön pincészetét rejti a rövidítés. Itt járok és teljesen átadom magam annak, ami ott van. Ezt itt és most nem bontom ki jobban, mert külön fejezetet érdemel az életemben ez a találkozás. Még nem ülepedett le, csak a borain keresztül csepegtetem vissza magamba az ott ért élményeket. Őt jobban megismerve már olyan bizalommal merülök el Emese Álmában, hogy meg sem fordul a fejemben nem hazavinni egy palackkal. Nem ott ismerkedem vele, hazahozom, kerülgetem. Egy álmot nem bonthatok csak fel úgy! Egy ilyen borra hangulat és lelki rákészülés kell, akár egy randevúra. Életemben először Hozzá választom a vacsorát. Hisz ez az álom már a palackban, Ő már kész van, ellentétben a vacsorámmal. Emese napok óta türelmesen várja, hogy hosszasan mesélve kiteljesedjen a poharamban. Gyertya fényénél olvasom a történetet. Abban a hitben voltam, hogy az elnevezés egy visszautalás egyik legkorábbi mondánkra, és Álmos Anyjára, Emesére, akinek álmot sugallt a turulmadár. Lehet, hogy ez is benne van, de a történet egy másik álmot mesél el. Ebben a kilenc sorban sokkal több van, mint egy sztori. Szinte izgulok, hogy legyen valami közös pontunk a bor szeretetén kívül. Hárslevelű. Ez a kedvenc fajtája. Stimmel, mivel nekem is :) nem bírom tovább, kitöltöm a pohárba, hadd kapjon levegőt Emese, mielőtt mesélni kezd. Illata a teraszon lengedező szél ellenére is stabilan jelen van. Betölti a teret.

 

Az első korty: mennyei... Már a vacsora nem izgat, nem rontom el Az Ízt a számban. A korty lefoglalja minden érzékelésemet, bekerül testem véráramába. Kíváncsiságom bizonyossággá válik, ahogy megtapasztalom, nem hagy cserben a remek antré után, elegáns savai kísérik tovább az első kortyot. Kiérzem benne a kéknyelűt, mely körtés-barackos gyümölcsösségével, kissé füstös egyediségével méltó kiegészítése annak a mineralitásnak ami az egyedi terroir sajátja. Pici mézes felhanggal arra kér, hogy hallgassam tovább, mert még van mondanivalója. Szót fogadok, iszom tovább és megint felfedezek valami különlegeset. Általában a cuvée-kben épp ezt az izgalmat szeretem. A finomrahangolt sokszínűséget szerintem nagyon nehéz lehet úgy elérni hogy a rusztikusságának harmóniája megmaradjon, ugyanakkor a fajta ne devalválódjon a cuvée oltárán, hanem individumként jelen lehessen a bor karakterisztikájában. Itt ezt megtalálom. A rajnai rizling, a csábító harmadik személyében arra késztet, hogy még jobban kinyissam magam az esti mesének. A barackos hatást egy kis almás-mentás zöld érzet erősíti fel, de csak épp annyira, hogy az elegáns ásványosságot ne harsogja túl. A gyertya fényénél gyönyörű mézes színben pompázik a borom, szinte érzem is a törökmézes aromatikáját, kellemes szárazsága mellett. Elégedettség tölt el, és sodródom Emese történetével. Beszélgetésünkbe bekapcsolódnak magas szintűnek nem mondható olvasott emlékeim a fajtákról, a terroir-ról, arról, hogy a rajnait általában nem szokás házasítani és hasonló gondolatok. De elnyomja őket a határozott alkohol, és a pimasz pajkosság, mellyel ez a kis rajnai rizling belekeveredett a történetbe. Mégsem érzem azt, hogy alkotója szándékosan és erőből a legjobbat akarta kihozni ebből a cuvée-ből. Inkább az a szemtelen és illetlen gondolatom támadt, hogy vélhetően az évek során összegyűlt tapasztalatoknak köszönhetően egy olyan elegáns szeszélyességet is megengedhet már magának ez a régóta szövögetett álomküvé, ami pontosan kifejezi, hogy mennyit ér ez az álom. Azt gondolom, vagy inkább azt érzem - már túl a fél üveg boron - hogy ez a cuvée már nem akarja bebizonyítani azt, hogy mennyit dolgozott érte megalkotója. Ezzel már csak elégedetten nyugtázza egy olyan álom megvalósulását, mely méltó módon ad hírt hallgatóságának a Szent-György hegy vaskos bortörténetéről annak ősi értékeket hordozó nektárjain keresztül.