Szürkebarát 2016


Van egy kis “nirvana komplexum” Badacsonyörsön. Általában szkeptikus vagyok a valakik által best helyeknek nyilvánított rangsorokkal, de Rá nagyon kíváncsi voltam. Váli Péterre, aki ennek a kis földi paradicsomnak a tulajdonosa és borásza is egyben, és aki a garancia arra, hogy ezt a mesebeli helyet még az unokáink is látni fogják.

 

Egy lelkiismeretes tanár, az otthonról hozott értékek megkérdőjelezhetetlen tisztelete, a föld és a bor iránti szerelem, egy boldog családi háttér, és persze a szinte nonstop alázatos munka, mely az “egyszerű “ receptje mindennek, ami mára a Válibor.

 

Mondhatnám, hogy ez kitartással bárkinek sikerülhet, de nem így gondolom.

 

Miközben hallgattam Őt mesélni a szőlőről, a borról, a múltról, a jelenről, végig az volt az érzésem, hogy léteznek és élnek köztünk olyan kiválasztottak, akik bármibe fognak, sikerre vannak ítélve. Ennek oka, hogy személyükben van egy olyan kivételes karizma, egy olyan teremtő erő, amely azáltal, hogy főként a közösség számára teremt értéket, támogatva van az univerzum által is. De Ő szerényen csak rábiggyeszti a palackra: “saját örömömre”...nem bevallva munkásságának az idelátogató borkedvelőkre gyakorolt igazoltan életjavító hatását. Miközben olvadozom a sztorijaiban és bénázom egy kevésbé funkcionális magassarkúban, egy édes gyerekhang hoz vissza a térbe, aki nem más, mint Váli Vincze, a család legifjabb borásza. Napok teltek el azóta, de a családi bélyegző, melyet több ízben is rányomdázott a karomra foltokban még emlékeztet lelkes és tiszta figyelmére, ami töményen nekem szólt aznap délután. Imádtam, ahogy elintegetett - állítólag - kedvenc borával, a szürkebaráttal :) Mindenesetre én minden szövegét bevettem, amivel szédített ez a kis hároméves szívtipró, úgyhogy hazahoztam ebből a fajtából is egyet. Ma Mindenszentek van, ami egy kicsit más ünnep, mint a többi. Mindenki másképp tölti ezt a napot, más-más érzelmekkel. Úgy gondoltam, hogy ma kellőképpen letisztult vagyok egy pohár borhoz és kinyitottam a 2016-os Váli Szürkebarátot.

 

Egyedi címke, folytonosságot idéző szimbólummal, bordóbársonyosan fényes tündökléssel. Illik ide. Tetszik, hogy hordóban érlelt, tetszik, hogy narancsos színben úsztatja ezt a napot “szürkesége” ellenére. Színe miatt akár rozé is lehetne, olyannyira feldob vidámságával. Illata nem tolakodó, tapintatosan viselkedik, mintha tisztában lenne e nap jelentőségével, így mindketten visszafogottan ünneplünk. Belekóstolok kíváncsian, érzékszervem naturálisabb élményre számít, de az első korty kissé cointreau-s, jó értelemben likőrös narancsossága, édeskés felütéssel tarkítja a finoman pajkos gyümölcsösséget. Élénk mandarinos savasság, jóleső télies fűszeresség, finom hordós jegyek. Mintha kardamom is lenne a folytatásban, de csak árnyaltan sejlik fel, szépen kerekítve az esténket. A gyertya fényénél e szürkebarát szinte már pirosra festi a szobát, melegséggel tölti el gondolataimat.

 

Eszembe jut, amit Péter mondott a terroir valódi jelentéséről, a kézműves borokról, a MIÉRT -jéről, amiért a Családja mellett az élete ez a birtok. Igaza van, ebben a borban tényleg benne van Ő is.

 

Kortyolok tovább. Saját örömömre.