Háromszög Olaszrizling 2016

Biobor. Emlékszem még pár évvel ezelőtt, amikor erről beszélgettem egy baráti társaságban, nem voltam túl népszerű. Én vagyok mindenki szemében az a csaj, aki mióta megszületett fogyókúrázik, szinte kizárólag organikus kaján él és mindent megvesz, ami bio. Szerintem az idő hosszú évek múlva engem igazol majd. Elég jók azért az eddigi statisztikáim, mert orvos legutóbb 97-ben látott, mégis a kétkedők tábora régebben meglehetősen széles volt. Aztán valami történt és egyre szimpatikusabb lettem mások szemében a bio témával kapcsolatban.

 

A bor az bor, gondolnánk, ott nincs szükség extra óvatosságra, hisz a bacik a borban csak nagyon rövid ideig maradnak életben, és nem betegítenek meg, csak maximum később nem finomak. De azért egy picit ennél árnyaltabb a kép. Ahogy én látom, a biobor készítők elég rendesen megszívatják magukat a bio minősítéssel, mert rengeteg szabály és előírás van, aminek maradéktalanul meg kell felelni. Nekem mégis tetszik. Tetszik az, hogy lehet választani. Ihatok “sima” bort is, és az is okoz extázist, és ihatok biobort is, ha épp olyanom van. Valahogy úgy fogalmaztam meg magamnak a különbséget, hogy egy olyan tételnél, ahol még papír is van arról, hogy ez durván first class minőség, az szimbolikusan egy “meggy” a tejszínhab tetején. Egy kis nem várt extra.

 

Szóval ezen filozofálgatok épp, kezemben egy Dobosi Háromszög Olaszrizlinggel.

 

A cucc full bio, de nem ezért van most itt. Mindjárt el is mesélem, de előbb nézzünk vissza picit az időben. 1721. Olvasom a palackon. Hát igen, Dobosiék nem ma kezdték. Történetük az 1700-as évekig nyúlik vissza a feltárt irodalmi adatok alapján. 300 év tapasztalat a borászkodásban azért már nem a “junior kezdőcsomag”. Ma is családilag irányítják a pincészetet, mely apáról fiúra száll. Közülük Győzővel, Dobosi Dániel egyik fiával beszélgettem a borászkodásról, a családról, az életről. Egy rendezvényen találkoztam “élőben” a borokkal, ahol a marketingért felelős Barad Gábor, olyan szakértelemmel és türelemmel válaszolt feltett kérdéseimre, hogy szentül hittem Ő is Dobosi sarj. Szeretem, ha valaki ennyire be tud “ivódni” valaminek a vérkeringésébe.

Ezt is lehetne bővebben bontogatni, de témánál maradva úgy gondoltam, hogy mindenképp megnézem én ezt a borászatot, annál is inkább, mivel Szentantalfán többször át szoktam robogni, de mindig kocsival. Sajnos így a “don’t panic, drink organic” hívószóra nem tudtam egyszer sem megállni. Mostanáig.

 

Tetszik ez a palack. Meg a logo is. A szőlőlevél erezete olyan, mintha a kis gyökereket ábrázolná a termőföld alatt, ahogy szívják magukba a sokszáz éves történelmet. A fekete-fehér-arany kombó jelzi, hogy nem egy nyáresti kalandnak nézek elébe.

 

Győző története legalább annyira organikus, mint a Pincészet. Nem fog pletykálkodásnak számítani, amit most megosztok, mert erről nyilatkozott is már nemrégiben egy magazinnak. Pontosan valami olyasmi volt az interjúban, hogy a szülők erőn felül megadtak mindent, ami gyermekeik fejlődéséhez szükséges, bőven megtöltve szeretettel és gondoskodással. Viszont nem avatkoztak bele a gyerekeik fiatal felnőtt életébe. Hagyták “spontán érni” Őket. Szerintem ez a borkészítés lényege is. Élni hagyni és figyelni a folyamatot, picit távolabbról. Esetleg finoman irányt mutatni, bízva abban, hogy a minta, a palántába vetett gondoskodás és szeretet meghálálja később mindezt. Elég, ha “csak” azzal, hogy jó bor lesz belőle. Vagy sikeres, önazonos, boldog gyermek.

 

Hát valami ilyesmi fogalmazódott meg bennem a Győzővel való beszélgetés alatt. A tradíció érződik a vendéglátásukon, a borokon, a környezeten. Az árak elképesztően jók, egy fokkal drágább csak, mintha ingyen lenne. Látszik, hogy a cél abban van, hogy a tudásuk, emberszeretetük, értékeik legjavát átadhassák a borokon keresztül az oda látogatóknak.

 

Engem a Győző totál meggyőzött. Az ember azt hinné, Szentantalfán megáll az élet a városhoz képest. Ennek ellenére azt érzékeltem, az ő fejében, mint egy számítógép böngészőjében kb. 7-8 ablak van egyszerre nyitva. Több, mint valószínű, hogy az egyik nyitott oldal voltam abban az egy órában, de ebből mimóza lelkem hálistennek semmit nem vett észre. Voltak poénok, érzelmes sztorik, életillatú mondatok. Olyat is olvastam Róla, hogy mindig is borász volt, annak is született, de csak később jött rá. Aranyos. Mint az Oscarban a Stallone - “persze, hogy tudtam, csak nem sejtettem” típusú - mondata, annyira ült az olvasott hírmorzsa a tapasztalt valóságon.

 

Hát ezért van ma itt ez a Háromszög Olaszrizling.

Poharamban már percek óta szellőzik, illata intenzív és állandó, konstansan ott van az orromban. Sokat sejtet a folytatást tekintve, de mégsem egy tömény illatmix terjeng az esti szellőben, hanem inkább rétegzett a kép. Tetszik, hogy mindent külön is érzek, tiszta hatása van. Lédúsra ért kivi, csillagalma, háttérben fás finomság. Imádom, ha a seprős érlelést már az illatban is fel lehet fedezni. Napszínű test, kivizöld csillanásokkal. Kortyolgatom. Bejön, hogy nem émelyít agyon a hordó, csak beköszönt egy picit a karambolás-birses üdeségbe. A mások által mandulásnak mondott kesernye nekem most inkább fekete szezám, de nagyon ízlik.

Kevés olyan olaszrizling van a bortoplistámon, amit gondolkodás nélkül fel tudok sorolni, de a lista most mindenesetre bővült ezzel a tétellel.

 

Azt hiszem pánikra tényleg semmi okom...talán ez az, ami a legkevésbé jellemez most.

A 300 éves olasz “seduxen” ugyanis lesöpörte a ma esti citromfű teámat.

 

Szép álmokat.