Szentgyörgyhegyi Kéknyelű 2016

A Kéknyelűben mindig is vonzott a sztori.

 

Kicsit “nyápic”, figyelemre vágyó “női lélek”, akinek igencsak szüksége van a “mézesen hízelgő” fajták segítségére. Közben azért nem árt, ha van egy kis szél, ami a beporzást lehetővé teszi. Mindemellett szereti a jó időt, a forró nyarakat is akár, de a hideget már kevésbé. Kicsit későn érő típus és emiatt “kedvességi” foka is bizonytalan. Eddig akár rokonlelkek is lehetnénk, de én még csak vágyom oda, ahol ez a fajta már ősidők óta otthon van. A badacsonyi régió volt mindig is a hazája, kimondottan itt és a Balaton-felvidéken terem az igazi Kéknyelű.

Ha arra járok, pár palackkal mindig be szoktam tárazni, hogy az unalmasan városias lakásom is megtelhessen egy kis balatoni életérzéssel. Tartva magam a hagyományokhoz a héten hoztam is egy kis “badacsonyt” haza, egészen a Szent György-hegy tetejéről, a Nyári Pincéből.

 

Ó, de van itt még valami! A borász, Nyári Emese, ottlétemkor elmesélte, hogy a bor spontán erjedt, a saját élesztőgombáival, teljesen magának vindikálva azt a jogot, hogy önállóan, külső beavatkozás nélkül válhasson azzá, ami most itt illatozik a pohárban. Jó kezdet egy jó estéhez.

Különben is...Ki tudhatná jobban magánál, a Kéknyelűnél, hogy mire van még szüksége ahhoz, hogy valódi ízvilágú, termőhelyét és származását büszkén vállaló bor legyen belőle?! A természet elvégzi a dolgát, mi, emberek pedig szinte “csak” átsegítjük további érlelődésre a fahordókba. Na persze ennél azért több törődést kapott ez a tétel, hiszen ahogy megillatolom, azonnal érzem a finomseprős erjesztés jellegzetes lenyomatait is.

Élettel teli aranyfénye, diszkrét, ellenben sokat sejtető illata, látványos, olajos teste, rögtön utal a tartalmas belsőre. A spontán erjedésre a finomseprős érlelés teszi fel a koronát, megadva a tekintélyt e pazar tételnek.

Citromfű és rozmaring a tűzpiros héjú nektarin, nyarat idéző szomjoltó gyümölcsösségével. A szájban kellemes sósság marad, ami az ásványos eleganciát fémjelzi. A savak fiatalosan pajkosak, szépen beleolvadva a hordó komolyságába. A tölgy pusztán krémességet és textúrát ad a savérzetnek, de a háttérben marad. A kis maradék cukor pedig épp csak annyival haladja meg a savak ropogását, hogy még önfeledtebben kortyolhassuk.

Ez a Kéknyelű egy csodálatos év különleges meglepetése. Annyira rábízták ezt az érési ügyet, hogy a kedvessége egészen lehengerelő. Pici füstöt is visz a hangulatba, amit nagyon jól tud viselni, az egész nem több, mint egy lehelet.

A kezdeti hevességen aztán szépen kerekít, ez tehát mégsem az a lendületesen kortyolós, ropogós kéknyelű, mint egy fél órája gondoltam. Úgy érzem, kell még neki idő és figyelem.

Szokott zavarni amúgy a picit több cukor, de itt a korty vége felé az édeskés érzet szépen visszakanyarodik, mielőtt tapadóssá válna a szájban.

A mostani képet azért egy dologgal lehetne még fokozni:

Pesti nyüzsi helyett a Szent György-hegy rozmaringtól illatozó teraszán ülve, ölelve a Balaton látványával, kézben a Kélnyelűvel...na azért az nem lenne rossz...

...és úgy hallottam, hogy idén nyáron már bőséges hidegtál is van a borokhoz...lehet ennél jobb NYÁRI élményed? :)