Riválisok 2015

Ha lehet az aranyszín visszafogott, akkor ez az. Ezüstös áthajlásaival még tisztábbá válik a kép, ahogy ez a Pálffy bor a világ egyik legmegnyugtatóbb hangján megérkezik a poharamba. Egy szokásosnál hosszabb napon, a szokásosnál hosszabban illatolom, és azonnal érzem, hogy ez ma egy kemény este lesz. Ahogy nézelődöm a tételek soraiban a Pálffy Pincészet polcán, azonnal megfog izgalmas külseje, neve: Riválisok.

Elgondolkodom. A bor már csak ilyen, számomra felér egy könyvvel. Merengek, hogy tulajdonképpen az egész életünket végigkíséri a verseny. Versengés másokkal, az idővel, magunkkal. Valójában ez a szó érzelmekben jelentősen bővelkedő, vibráló, és energiával teli. Átgondolva viszont nem is annyira negatív. Hiszen azt, akivel megmérettettem valaha is, mélyen - oké, néha nagyon mélyen - de mindig tiszteltem. Továbbgondolva benne van ebben a szóban valahogy egymás erényeinek az elismerése is, de a folyamatos küzdelem is, annak bizonyítására, hogy ha egy kicsit is, de az adott pillanatban talán jobb vagyok, mint a másik. Ez a belső tűz fűti az egészet, mint ahogy ezt a bort is az az ősi, vulkanikus energia, ami folyamatos mozgásban tartja. Nincs pihenő, muszáj folyton rá figyelni. Amennyit visszatart a bor színében, azt ízlésesen, de lényegre törően kitárja illatfelhőben. Azonban korántsem egy parfümös, női kontyalávalót tartok a kezemben, hanem azonnal valós képet kapok - miheztartás végett - hogy milyenek is azok a férfias játékok.

Olaszrizling és Tramini. A Riválisok. Ma már én nem harcolok. Szemlélem e két karakter méltó küzdelmét az est fényéért, az emelkedett hangulatért, az igényes szórakoztatásért. Nagyon jó kis mozi lesz ez ma este! Az olaszrizling egyébként már régóta bizonyít a borász, Pálffy családnak. Mi tagadás, tényleg lehet rá számítani, vonultatja előttem a rizlinges, jóleső fanyarságot, kis almát, citrusokat, enyhe jázmint. A mandulás érzet hangulatosan és lelazulva egészíti ki az élményt, már kissé meg is adom magam ennek a magabiztos, karakán férfiasságnak, de aztán azonnal előbújik a kis ifjú tramini az összes bujaságával, ami csak van neki, hízelegve pimaszul bekúszik a savak cserzettségébe lágyan mézes aromatikája, birsessége, és mindezt sikamlós testtel, bársonyosan, odaadóan. Szép küzdelem, szép bor. Az álom már rendesen kiment a szememből, így ezek után felidézem a Pálffy Család Borteraszán tett látogatásom képeit.

Visszaemlékszem, ahogy a Gyula elmosolyodott választásomon, miután leveszem a Riválisokat a polcról. Szerintem tudta, vagy inkább remélte, hogy nem egy könnyed leánybúcsúra viszem a bort. :) Az égész élmény lekerekedik bennem. Kívülről a hely egy - Köveskálon mostanában oly trendi - gourmet helynek tűnik. Minden tökéletesen autentikus, a felújított régiségek harmonikus látványa a maga modernségében. Ezt mégsem designer tervezte. Nem erőből antik akar lenni, régi, érzelmeket nem tükröző csak arra hasonlítani akaró tárgyakkal, hanem itt minden tényleg eredeti. Mindenhez van saját családi kötődés, egy saját történettel. Ettől lesz az egész tökéletes a maga szép tervezetlen tökéletlenségében, és ettől passzol úgy bele a térbe, a bor ízébe. Kívánni sem lehetne most szebb egységet.

Azt gondolom minden igazán nagy dolognak idő kell. Ráeszmélek, hogy ez a bor sem 2015-ös valójában...az alapjait már sokkal régebben letette a borászat.

Lassan üresedik a küzdőtér. Ideje aludni.