Pinot Gris 2016

Egy nyugodt hét valamelyik csütörtökén aranyszőkén libben be a délutánba ez a 2016-os kis “fruska” Egy Sabar Pinot Gris.

 

“ juj...attól tartok ez nem fog annyira ízleni...” - mondja Ádám Gábor, a Sabar Borház tulajdonosa és borosgazdája, miután tudomására hoztam, hogy a 2015-ös Pinot Gris -ük eléggé átíszínezte a szürkebarátról alkotott, korábban negatív képeimet. Annyira kedves már ez az előre aggódás Tőle, nem?! :) Semmi a világon nem függ attól, hogy nekem tetszik-e majd ez az évjárat vagy sem, de Neki úgy érzem minden rendes borszerető véleménye számít, nemcsak a szakmáé. Éppen ezért talán már most kicsit bírom ezt a bort és még csak a színe tanulmányozásáig jutottam.

 

Okkeres arany szélek, élénk jelenlét. Mániám, hogy megnézem különböző háttérrel és fényeknél is, ezért még a szürkülő teraszra is kiviszem a mindössze 3 fokban. Ott egy kicsit visszafogottabb az arany, de már látszik, hogy jó lesz ez!

 

Illatban abszolút mix. Van benne egy sárga virágporos édeskés érzet, ami fűz vagy inkább hárs, de ott van egy leheletnyi citromfű is, ami jelzi a frissességet, a gyümölcsös túlsúlyt.

 

2016 borászpróbáló év volt, ahogy mesélte Gábor. Milyen izgalmas ez! Van egy nagyon jó hasonlata, amit egy borkóstolón hallottam Tőle a cukrász sütijéről. Ha a cukrász elrontja a tortát, süt egy másikat, mert van ugyanolyan hozzávaló, ami azonnal pótolható rövid időn belül. Mindegy, hogy közben mennyit süt a nap, hogy kint hideg van-e vagy esik a torta elkészül, és mivel a példában a cukrász mindig ugyanolyan ügyes, a torta is pont ugyanolyan lesz, mint amit várunk tőle. De EZ a Pinot Gris csak MOST van itt ebben a pillanatban. Más volt 5 éve, más tavaly, és más lesz egy óra múlva a pohárban. Ha jövőre nyitom ki, egy egész más élmény lesz. Holott ugyanúgy volt szeretve és gondozva a szőlő, ugyanott fejlődött, a borász ugyanúgy egyengette hordós felcseperedését, mint előtte, mégis más lesz. Szerintem ez csodálatos! Nyilván amikor az áprilisi fagy tizedeli a termést a borász nem épp ezt a szót keresgéli a szótárában, de akkor is van szépsége annak, hogy lehetőségek tárháza van ebben az egyetlen palack borban!

 

Miközben ezen mélázom testhelyzetet váltok az első kortyhoz, felveszem kedvencemet, a heverészős-borozóst. Korty. Rögtön van mélysége, tartalma, de roppanósan jelzi gyümölcsei savait is. A második kortynál érezni, ahogy kissé komolyabbra vált. Gyümölcsei nekem inkább körte és egres, de szinte végig jelen van mellette a sárga virágpor, ami miatt egy kis mézdinnye is felsejlik. A savak jólesőek, nem felejtetik hol született, hol nevelkedett e szép tétel.

 

Megnyugodtam. Nem mintha izgultam volna azon, hogy tetszik-e majd, de mégis picit meglep, hogy annak ellenére, hogy a számomra oly izgalmas hordót csak nyomokban érzem, mégis van tartása, egyénisége. Talán nem is annyira kell nekem ma ez a füstösség. Talán nem is csak a fás jegyek, amik miatt annyira éles a választóvonalam a szeretem-nem szeretem között. A legfontosabb talán az az energia, ami a bort körülveszi. A talaj által, az idő által és a borász személye által. Szerintem ez a Sabar nálam nem tud hibázni. És oké, bevallom a 2015-ös nekem olyan, mint gyerekkorom Melódia csokija. Évekig kerestem azt az ízt, de már csak emlékeimben élt, és amikor újragyártották már nem volt olyan. De arra jöttem rá, hogy a bravúr nem az, ha ugyanolyat csinál a cukrász.

 

A bravúr az, ha olyan Melódia csokit is tud, amiről nem is tudtam, hogy szeretem.