Az én Tópart story-m

1986-os Balatoni Nyár. Akkori önmagam épp 10 éves. Nagyszülős nyaralás, 1 hétből két nap jóidő, kisüveges napolaj, fokhagymás lángos, palacsintás porcukor. Papa cápás bohóckodása a strandon - az akkori cápafilmek hatására - majd az esti vacsira mi más, mint rántott hús egy kerthelyiséges étteremben, cigányzene, kíséretnek szúnyogok. Nagyapám mellényes öltönye a 40 fokban, ahogy elegánsan teszteli a helyi borokat, harmadosztályú karcos pohárból. Szép képeim a gyerekkoromból.

Sokáig élt bennem ez a kép a Balatonról.

Emlékeim életvidám palántaként adtak teret későbbi tapasztalásaimnak, mely évről - évre egyre jobban megtelt tartalommal. Ezekről mesélek most.

Ma már nem csak a parti pezsdülést keresem a balatoni nyárban. Épp annyira részem már a mágikus nyugalmat árasztó Káli-medence, a Balaton-felvidék egyik legszebb tájegysége is, picit távolabb a strandolók zajától, mint a part jóleső morajlásának hangja árnyékban szunyókáláskor.

Néhány éve kihagyhatatlan állomás a nyaramból Tapolca, azon belül a Tópart Bisztró.

Mintha lenne egy privát kisbalatonja ennek a kis városkának, annyira hangulatos és lebilincselő a hely.

Kedvenc programomat csak javasolni tudom a nyüzsgő városiaknak. Ez nem más, mint a tó bámulása a Tópart Bisztró stégjéről. Ebben állandó fő partnerem a napsugár, ahogy végigkíséri egésznapos henyélő kis semmittevésemet a tó körül.

Az érzésem mára már bizonyosság, hogy rendszeresen fellépő tófüggőségem van. Azonban ez nem egyedülálló diagnózis, mert azt látom, hogy a helyi lakosok körében is ugyanúgy elterjedt, sőt, az évről-évre visszatérő látogatóknál is heveny Tapolcai Tóparthiány észlelhető.

Ezt a "kórt" úgy kezelem, hogy mivel családom ősi tesstartása a pihenő, borozgató testhelyzet, ezen tevékenységemet előszeretettel gyakorolom napi több órát is a Tópart Bisztró stégjén, barátaim társaságában.

A kezdetben olykor kétszemélyes - romantikus vacsoraasztalom létszáma a stég méretéig kedves ismerős arcokkal duzzad minden este, mire a kis világító gömbök fénye udvariasan jelzi, hogy a koradélutáni ebédem már szinte vacsoraestbe hajlott.

Aztán lefekszem és a napot másnap forgatókönyvszerűen megismétlem. Amikor először jártam itt, tettem egy rendhagyó kirándulást a barlanghoz, ami az étteremtől mindössze néhány méter, ez egyszer mindenképpen kihagyhatatlan program.

Időközben megtudtam, hogy a Végh Család 20 éve ad otthont ennek a kellemesen oldott, tóparti hangulatnak és éttermük egész évben nyitva van. A család minden tagja, és a már szinte barátokká avanzsálódott, őszintén mosolygó személyzet eggyé vált a Tópart Brand-del, amihez jó érzés tartozni.

A Bisztró ételeinek kínálata nem felesleges rongyrázás. Minden annyira van csak tupírozva, hogy kb. úgy érezd magad komfortosan, mintha otthon lennél, de mégis sokkal meghittebben és ünnepélyesebben tudod étkezésed minden percét ízeiben megélni. Tüneményes kis lábasból eheted a levest, mint ahogy a nagyidnál. És senki nem néz Rád furán, ha kérsz hozzá még egy picit a finom házikenyérkéből.

A hamburgerük - csak hogy kiemeljek még egyet a kedvencek közül - is valódi "home" burger, A-Z-ig minden összetevőjét a konyhafőnök készíti. A séf úr kezei közt sok egyedi ételkreáció is megszületik melyek évről-évre állandó toplistásak a vendégeik körében.

Én miért szeretem?

A Tópart szerethető, mert érzed, hogy ellenségeskedés helyett az összefogás éteri tisztaságú, felemelő rezgései vannak a levegőben. Méltán példázza ezt a szomszédos Gabriella Étterem és a Tópart Bisztró barátsága és összefogása a városért és a helyi gasztronómia fejlődéséért. De van itt még valami. A "két dudás egy csárdában" mondásunk cáfolataként tennék még említést a neves séfről, Takács Lajosról is. Tanácsadói szerepkörében a séf úr gyakran folytat eszmecserét velünk, egyszerű halandókkal is esténként a főzés csimborasszójáról, így tóparti munkássága a bisztró konyhájában szintén megkérdőjelezhetetlen. Tapintatos bókokért ugyan nem hozzá állnék sorba, de Tapolca már csak ilyen, itt máshogyan kedveskednek egymással az emberek, nagyvárosias szociális máz nélkül. Egyszer majd ezt is megszokom 

A család bytheway saját pincészettel is büszkélkedhet, melynek tételeit az étterem stégjén gyakorta kóstolgatom. Boraik közül nagy favoritomtól, a Pinot Noir rosé-ról, a "véghtelen" borozós esték oszlopos tagjáról elmélyülten, éjszakába nyúlóan is akkurátus kutatások folynak, ellenőrizve, hogy nem romlott-e a minősége. 

Állíthatom, hogy cseppet sem.

...mint ahogy valószínű, hogy az élmények folytatódnak ősszel is!

...de a nyári hangulatból még azért van néhány hétvége, amire nem árt terveznem...

Találkozzunk a stégen  !